Japán and Korea Bandas fansite
Japán and Korea Bandas fansite
Menü
 
Chat
Ha lehet ne káromkodj.És reklámozni se itt kel. Pux:Keiko
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Életrajz

Miura Haruma

Hét éves volt mikor először szerepelt kamerák előtt, még pedig az Agri című sorozatban kapott egy kisebb szerepet.
Majd pár évvel később beiratkozott a Stukaba Színészi Stúdióba, ahol két barátjával megalapították a Brash Brats nevű együttest. Miután a Színészi Stúdió bezárt Haruma és társai átszerződtek az Amuse-hoz.
Haruma karrierje pedig egyre gyorsabb ütemben ívelt felfelé, de míg színészi karrierje szárnyalt addig a bandája jelenleg is szünetel.
2008-ban főszerepet kapott a Naoko című filmben, aminek köszönhetően több díjat is bezsebelhetett. Még ebben az évben megkapta a Gokusen harmadik évadjának főszerepét, majd hatalmas népszerűségének köszönhetően a Bloody Monday című sorozat főszerepét is ráosztották.(2010-ben a második évadot is.) a drámának köszönhetően szoros barátságot kötött Sato Takeru-val, akivel 2009-ben egy dokumentum filmet is forgatott együtt, melynek fő helyszíne New York volt.
Ebben az évben még olyan sorozatokban és filmekben szerepelt, mint a Crows Zero 2, ahol újra együtt játszik Shun Oguri-val, valamint szerepet kap a Gokusen film változatában is. Meg kapta első színházi szerepét is ami a Hoshi no Daichi ni Furu Namida címet viseli, valamint bejelentették, hogy Haruma játsza az Ntv következő drámájának vezető szerepét a Samurai High School-nak.
 


 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Minden ami kell
 
\m/(>3<)\m/
Indulás: 2008-12-07
 
Társldalaink

 

 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM